Szombaton és vasárnap is záporokra, zivatarokra kell számítani.
Esős hétvégét ígért az Időkép. Szombaton a gomoly- és fátyolfelhős idő mellett több helyen (keleten csak néhol) alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A zivatarok idején a szél is feltámadhat. Hajnalban 6-11, délután 17-23 fok várható.
Záporok és zivatarok vasárnap délelőtt és kora délután is előfordulhatnak, az ország középső és keleti tájain. A Dunántúlon több órára előbújhat majd a nap, de a délután folyamán nyugaton újabb záporok, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. A nyugati-északnyugati szél többfelé megélénkülhet. Napközben 17-23 fokra van kilátás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!