22:00 - Jelenleg 18 lezárt útszakasz van Vas megye területén, lezárták a Celldömölköt Mesterivel, Nádasdot Darabosheggyel és Őrimagyarósddal összekötő mellékútvonalakat.
A Vasi Volán Zrt. tájékoztatása szerint az Acsád – Meszlen – Salköveskút útvonalon nem közlekednek autóbuszok.
Szombathelyen, a Zanati úti körforgalomtól a Táplánszentkereszti körforgalomig 100, Körmenden, a Szarvas-csárdánál 20, valamint Rábafüzesen további 15 tehergépjárművet kényszervárakoztatnak.
A közútkezelő a megyében 28 saját és 75 bérelt gépjárművel folyamatosan végzi a közutak tisztítását, továbbá a szomszédos megyékből érkezett 4 hóeke és 2 hómaró érkezett Vas megye közútjainak hómentesítése érdekében. Az 50-60 km/h-s szél a Magy Közút Nonprofit Zrt. folyamatos takarítása ellenére hóátfúvásokat okoz, melyek miatt bárhol forgalmi akadályok képződhetnek. A hóátfúvásos útszakaszokon a burkolatok jegesek.
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs a megye területén.
Csütörtökön is erős hófúvás várható
20:24 - Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében csütörtökre is erős hófúvásra és magas hótorlaszokra kell felkészülni, emiatt ezekre a megyékre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Emellett Somogy és Zala megyére a havazás miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, ezeken a területeken csütörtökön több mint 10 centiméternyi friss hó hullhat.
A meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írta: az éjszaka a Dunántúl nyugati felében folytatódik a havazás. Reggelig Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében 1-6 centiméternyi, míg Zala és Somogy megye nyugati, délnyugati felében néhol 10 centiméternyi vagy akár annál is több hó hullhat.
A meteorológiai szolgálat ismételten megjegyezte, hogy "mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az előrejelzésekben becsült csapadék (mennyisége, halmazállapota, területi kiterjedése) és a valóság között lényeges eltérés lehet".
Lezárt határátkelők
20:20 - Ma este 20:00-ig 18 hófúvásban elakadt személygépjármű és tehergépjármű műszaki mentését hajtották végre a megye hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységei, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek. Jelenleg összesen 6 beavatkozás van folyamatban.
A 86-os főúton, Szombathely és Zanat között tehergépjármű fordult keresztbe az úttesten, ennek műszaki mentése nagy erőkkel folyik, az itt feltorlódott kamionokat Szombathelyen, a Tesco-parkolóban várakoztatják. Tehergépjárművek várakoznak továbbá Körmenden, a Szarvas-csárdánál is.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója határozta alapján megerősített szolgálatot látnak el a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok, valamint a megyei műveletirányítási ügyelet.
Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál a határátkelő állomásokat lezárták a 7,5 t-nál nagyobb össztömegű tehergépjárművek elől.
A lezárt útszakaszok számában nincs változás, 15 lezárt mellékút van a megye területén, illetve a 86-os főút Hegyfalu és Csorna közötti szakasza. Azokat a személygépjárműveket, akiknek a tulajdonosa a Hegyfalu és Répcelak közötti településeken lakik, azoknak a járműveknek a rendőrség biztosítja a szabad hazajutást. A Vasi Volán Zrt. járatai Répcelakig közlekednek.
15 lezárt útszakasz van Vas megyében:
Jánosháza 8-as főút között
Pápóc – megyehatár
Csempeszkopács – Meggyeskovácsi
Kemenespálfa – Kissomlyó
Köcsk bekötőút
Kemenessömjén – Vönöck
Kemenesszentmárton – Mersevát
Kám – Egervölgy
Söpte – Salköveskút
Boba – Nemeskocs
Celldömölk – Gérce
Celldömölk – Vásárosmiske
Karakó – Jánosháza
Bucsu bekötő – Szombathely
Csepreg – Újkér
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs Vas megye területén.
Teljes útzár a 86-oson
17:00-kor teljes útzár lépett érvénybe a 86-os főút Hegyfalu és Csorna közötti szakaszán, ahol elhúzódó műszaki mentés van folyamatban. A forgalmat a 84-es főút irányába terelik.
Tudósítónk jelenti
18:25 - El akartunk jutni a Lukácsháza és Nemescsó között gyerekekkel elakadt buszhoz, de sajnos nem jártunk sikerrel még hólánccal sem, mivel már az út elején óriási hótorlaszok voltak az úton, és az úttest sem látszott, mivel hiányoznak az út szélét jelző bóják is. Emiatt több autó is árokba csúszott errefelé.
Söpte és Salköveskút között is le kellett zárni az utat, mivel kevesebb mint egy órával a hómaró után már ismét fél méteres vagy annál is nagyobb hótorlaszokat épített a szél. A közút bérelt gépeket küldött a helyszínre, a Körmendről érkezett traktorosoknak sem volt egyszerű dolga a hatalmas szélben, ráadásul eközben egy autós hajtott a lezárt útra, aki el is akadt, így még az ő kiszabadításával is foglalatoskodni kellett közben. Várhatóan órákig fog tartani míg meg tudják tisztítani az utat, de ezalatt azonnal vissza is fújja a szél a havat.
Nyomatékosan kérjük, hogy senki ne induljon útnak autóval, ha nagyon muszáj utazni, akkor vonattal menjenek!
A GYSEV elfogadja a buszbérleteket
A hóhelyzet miatt ismét elfogadja a Vasi Volán buszbérleteit a GYSEV Zrt. A hóátfúvások miatt a megye több helyszínén szünetel a buszos közlekedés a térségben. Ezért a vasúttársaság a Vasi Volánnal egyeztetve úgy döntött: szerda délutántól üzemzárásig elfogadja járatain az érvényes buszbérleteket. A térségben a vonatközlekedés folyamatos, mindössze néhány perces késések fordulhatnak elő.
Már 16 lezárt út
16:19 - Délután 16:00-ig Vas megye tűzoltó egységei 12 esetben mentettek hófúvás miatt elakadt személy- és tehergépjárművek. Jelenleg 2 beavatkozás van folyamatban. Bük és Bük-fürdő közötti útszakaszon egy tehergépjármű és személygépjármű balesete miatt a helyszínelés idejére félpályás útzár van érvényben. A 86-os főúton tehergépjárművek műszaki mentése miatt még mindig tart a forgalomelterelés Hegyfalunál a 84-es főútra. A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a forgalmat és az utak minőségét.
A megerősödő szél miatt újabb útszakaszok lezárása vált szükségessé: lezárták a Kám – Egervölgy, és a Söpte – Salköveskút közötti útszakasz. Így jelenleg 16 lezárt út van Vas megyében. Elzárt, megközelíthetetlen település azonban nincs a megye területén.
Kisbusz az árokban
14:43 - Délután 14:00-ig Vas megye tűzoltó egységei hét esetben mentettek hófúvás miatt elakadt személy- és tehergépjárművek.
Szombathely és Vép között egy úttesten keresztbe fordult tehergépjármű műszaki mentését hajtják végre a szombathelyi hivatásos tűzoltóegységek, a mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben.
Délután fél 2-kor a Nemescsó és Lukácsháza közötti útszakaszra vonultak a szombathelyi hivatásos tűzoltók, ahol egy 9 gyermeket szállító kisbusz és két személygépjármű csúszott az árokba, melyekben 2-2 utas tartózkodott. Az egység a járműveket az árokból kiemelte, így összesen 14 személyt helyeztek biztonságba.
Jelenleg 2 beavatkozás van folyamatban.
A 86-os főúton, a Beled és Páli közötti szakaszon ismét tehergépjárművek műszaki mentése van folyamatban, ezért a rendőrség Hegyfalunál a 84-es főútra tereli a forgalmat.
A közútkezelő Szombathely térségében 4 saját és 15 bérelt, Vasvár térségében 4 saját és 20 bérelt, Sárvár térségében 8 saját és 19 bérelt, valamint Körmend térségében 4 saját és 15 bérelt járművel folyamatosan végzi a közutak tisztítását, ennek eredményeként a Bucsu–Bozsok útszakasz újra járható, és a lezárt utak száma 14-re csökkent. A szomszédos megyékből megérkezett 2 hómaró a megye közútjainak hómentesítése érdekében.
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs a megye területén.
14:13 - Félpályán már haladhat a forgalom a 86-os főút Páli és Beled közötti szakaszán, amelyet szerda délelőtt lezárt a rendőrség - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek. Az említett útszakaszon a havazás miatt elakadt kamionokat mentettek, ezért volt szükség az intézkedésre - közölte Kálmán Gabriella, hozzátéve, hogy a forgalom addig sem állt, a közlekedőket Csornán keresztül terelte a rendőrség.
Félpályán halad a forgalom Mosonszolnoknál a 86-os főúton
14:04 - A havas úton több kamion elakadt, és egy teherautó árokba csúszott - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerda kora délután az MTI-vel. A mosonmagyaróvári tűzoltók végezték el annak a kamionnak a műszaki mentését, amely keresztbefordult az úton - mondta Dobos Viktória, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense.
15-re nőtt a lezárt utak száma
12:03 - Vas megye tűzoltó egységei ez idáig 3 esetben hajtották végre elakadt személy- és tehergépjárművek műszaki mentését.
Egy kenyérszállító tehergépjármű elakadt Celldömölk és Kemeneskápolna között, ennek műszaki mentését a celldömölki önkormányzati tűzoltó egység végzi.
Jelenleg 15 lezárt útszakasz van Vas megye területén:
Nádasd – Daraboshegy
Nádasd – Őrimagyarósd
Csempeszkopács – Meggyeskovácsi
Pápóc – megyehatár
Vásárosmiske – Mesteri
Boba – Nemeskocs
Köcsk bekötőút
Celldömölk – Mesteri
Celldömölk – Kemeneskápolna
Karakó – Jánosháza
Jánosháza bekötőút
Kemenespálfa – Kissomlyó
Kemenessömjén – Vönöck
Mersevát – Kemenesszentmárton
Bucsu – Bozsok útszakasz nehezen járható
A 86-os főútról a forgalom elterelése várhatóan 15-16 óráig tart.
A megye főútjai járhatóak, az alsóbbrendű utak havasak, síkosak. A közútkezelő folyamatosan végzi az utak sózását és letakarítását.
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs a megye területén.
Beteget szállító mentőautó borult fel Zalában
11:54 - Felborult egy beteget szállító mentőautó a 74-es főúton, de sem a beteg, sem a jármű személyzete nem sérült meg - értesült szerdán az MTI a helyszínről. A Nagykanizsáról Zalaegerszegre tartó mentőautó a Bocska és Zalaszentbalázs közötti szakaszon, a havas úton megcsúszva az árokba, az oldalára borult. Egy középkorú asszonyt szállított, de sem ő, sem a mentőautó személyzete nem sérült meg a balesetben.
Zalában két utat le kellett zárni a hóátfúvások miatt. Nem járható a 7511-es számú út Nagyrécsénél a 12-es és 14-es kilométer között, valamint a 75 111-es út Sármellék közelében. Zalában a főutak havasak, latyakosak, a mellékutak havasak, hókásásak, a letaposott hótól síkosak, nehezen járhatóak. Sokfelé erős szél fúj, Keszthely környékén a viharos erejű szél sok helyen hóátfúvásokat okoz, emiatt akadozik vagy áll a forgalom.
További havazás várható
11:50 - Az egész Dunántúlon továbbra is havazik, a következő órákra is intenzív hóesést jeleztek, a főutak hókásásak, latyakosak, a mellékutak pedig szinte mindenütt a letaposott hótól síkosak, nehezen járhatók - jelezte az MTI-nek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, aki elmondta, hogy az erősödő szél miatt bárhol lehetnek hóátfúvások, így Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala, valamint Veszprém megyében. Amennyiben nem szükséges, senki ne induljon útnak - figyelmeztetett.
13 útlezárás
11:15 - Jelenleg 13 lezárt útvonal van Vas megye területén, jellemzően Sárvár körzetében:
Nádasd – Daraboshegy
Nádasd – Őrimagyarosd
Csempeszkopácsi – Meggyeskovácsi
Pápóc – megyehatár
Vásárosmiske – Mesteri
Boba – Nemeskocs
Köcsk bekötőút
Celldömölk – Mesteri
Celldömölk – Kemeneskápolna
Karakó – Jánosháza
Jánosháza bekötőút
Kemenespálfa – Kissomlyó
Kemenessömjén - Vönöck
A 86-os főútról még mindig tart a forgalom elterelése.
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs a megye területén.
A dialízises betegek kezelésre szállítása továbbra is akadálymentes.
A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a fogalmat és az utak minőségét, illetve Hegyfalunál terelik a forgalmat.
A közútkezelő tájékoztatása szerint jelenleg 19 saját és 56 bérelt gépjárművel tisztítják a megye közútjait. Közülük 4 hómarógép is dolgozik. Ezen túlmenően Fejér és Somogy megyéből további 2 hóeke és 4 hómaró érkezik a szombathelyi és sárvári üzemmérnökség területére az utak hómentesítése érdekében.
Késnek a vonatok, buszok
A MÁV Zrt. közlése szerint a Szombathely – Székesfehérvár fővonalon 10-20 perces késéssel közlekednek a vonatok, a MÁV Zrt. kezelésében levő többi vonalon 1-2 perces késésekre lehet számítani. A GYSEV vonalain 1-2 perces késések szintén előfordulnak. Minden menetrend szerinti járat közlekedik.
Egyenlőre a Vasi Volán Zrt. autóbuszjáratai is közlekednek, de itt is késésekkel kell számolni.
Nehezen járható a 86-os
11:12 - Nehezen járható a 86-os főút Páli és a vasi megyehatár közötti szakasza. A 86-os főutat Páli és a megyehatár között lezárták a teherforgalom elől, de személygépkocsival is nehezen járható a hófúvások és az elakadt kamionok miatt. A közút azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az érintett szakaszt.
Hóátfúvások
10:56 - Hófúvás miatt négy alsóbbrendű utat lezártak Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője szerda délelőtt az MTI-vel. Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint a Sopronnémeti-Magyarkeresztúr, a Magyarkeresztúr–Mihályi, a Magyarkeresztúr–Vadosfa és a Páli–Edve szakaszon nem lehet közlekedni.
Csorna és Fertőszentmiklós térségében több négy számjegyű úton, valamint a 86-os főút Kapuvár és Fertőendréd közötti szakaszán kell hófúvással számolni. A 86-os főút Páli és a megyehatár közötti szakaszát a teherforgalom elől zárták le a megromlott útviszonyok miatt.
Még mindig mentik a kamionokat a 86-oson
10:27 - A 86-os út Páli és Beled közötti szakaszát lezárta szerda délelőtt a rendőrség, az említett útszakaszon elakadt kamionokat mentenek - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek. Kálmán Gabriella közölte: a forgalmat Csornán keresztül tereli a rendőrség.
Négy út lezárva
09:36 - Győr-Moson-Sopron megyében műszaki mentés miatt lezárták a 86-os főutat, melyről a teherforgalmat a 84-es főútra terelik Hegyfalunál, a személyforgalmat pedig Belednél Kapuvár felé irányítják - közölte a katasztrófavédelem.
Lezárt útvonalak a megyében:
Nádasd – Daraboshegy
Nádasd – Őrimagyarosd
Csempeszkopácsi – Meggyeskovácsi
Pápóc - megyehatár
Elzárt, megközelíthetetlen település nincs a megye területén.
Ez idáig egy alkalommal vonultak műszaki mentéshez a megye tűzoltói, akik két hófúvásban elakadt személygépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából Celldömölknél. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Az alábbi képeket olvasónk, Horváth Patrik készítette tegnap:
Kamionok fordultak keresztbe a 86-oson
Két baleset nehezíti a forgalmat Vas megyében. A 86-os számú főútvonal Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, Páli és Beled között tehergépkocsik fordultak keresztbe az úton és akadályozzák a közlekedést. Emiatt a 86-os és a 84-es számú főútvonal kereszteződésénél, Hegyfalu térségében a rendőrök a 84-es számú főútvonal felé terelik a forgalmat. A 87-es főúton Rum és Kám között árokba hajtott egy kisteherautó. A műszaki mentés végéig a főutat lezárták, terelni nem lehet, ott áll a forgalom.
30 cm-es is lehet a hó
08:30 - Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú, narancssárga riasztást adott ki Vas megye területére. Az előrejelzés alapján a mai napon Vas megyében nagy mennyiségű hó várható. A friss hó mennyisége éjfélig kb. 15-25 cm között valószínű, de néhol 30 cm-t meghaladó friss hóréteg is összegyűlhet. A megerősödő, helyenként viharos (kb. 45-60 km/h) lökésekkel kísért északira forduló szél a Dunántúl nyugati részén hófúvást okoz. Erős hófúvás is lehetséges magas hótorlaszokkal - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Tegnap délután rendkívüli ülést tartott a Vas Megyei Védelmi Bizottság. Döntése értelmében ma reggel 7:00-kor az együttműködő szervek bevonásával felállt a Vas Megyei Védelmi Bizottság Operatív Törzse, és koordinálja a hóhelyzettel kapcsolatosan végrehajtandó intézkedéseket.
Tegnap délután 13:45-kor megnyitották a szlovén határt, így a megyében várakozó tehergépjárművek ma reggelre elhagyták az ország területét, és a közlekedésük jelenleg is zavartalan.
A közútkezelő tájékoztatása szerint folyamatosan dolgoznak az utak hókásásak, csúszósak, de folyamatosan dolgoznak ezek takarításán. A szombathelyi üzemmérnökség területén 6 saját és 11 bérelt járművel, a vasvári üzemmérnökség területén 6 saját és 11 bérelt járművel, a körmendi üzemmérnökség területén 2 saját gépjárművel, valamint a sárvári üzemmérnökség területén hófúvásokra lehet számítani, itt 6 saját és 16 bérelt járművel végzik az utak hómentesítését.
A havazás ez idáig nem okozott fennakadást a közlekedésben Vas megye területén.
Egyelőre elmaradt a nagy havazás
08:14 - A meteorológiai előrejelzések ellenére az éjszaka csupán néhány centiméter hó hullott a megyében. Szombathelyen az utak jól járhatók, sónedvesek, néhol latyakosak. A Szova munkatársai változó létszámmal, hat géppel folyamatosan dolgoznak Szombathely útjain. A munkások egy részét hazaküldték pihenni, ha újra intenzívebb havazás kezdődne, akkor behívhassák őket.
Menetrend szerint járnak az autóbuszok Vas megyében
Fennakadások nélkül, menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Vas megyében - közölte az MTI-vel a Vasi Volán Zrt. közszolgáltatási és kereskedelmi üzemigazgatója. Pathy Tivadar tájékoztatása szerint egyelőre minden településre eljutnak autóbuszaik. A sofőröktől olyan jelzéseket kaptak, hogy néhány útszakaszon már hordja a havat a szél, de a közlekedést akadályozó hóátfúvások egyelőre nem alakultak ki.
Hóátfúvások azért akadnak
Feltámadt és megerősödött a szél, emiatt már kialakultak kisebb hóátfúvások Vas megyében, főleg Sárvár és Celldömölk térségében - közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán és a hajnali órákban is változó intenzitással havazott, ezért a sárvári, vasvári és körmendi üzemmérnökség összes munkagépével dolgozik az utak megtisztításán és síkosság mentesítésén. Folyamatos munkájuknak köszönhetően járhatatlan út nincs Vas megyében, ugyanakkor a havazás és a hóátfúvások miatt télies útviszonyokra kell számítaniuk a közlekedőknek - fűzte hozzá a szóvivő.
Másodfokúra mérsékelt riasztás
Másodfokúra mérsékelte a várhatóan lehulló hómennyiség miatti figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban a korábbi harmad fokról. Az erős hófúvás miatt azonban több dunántúli térségben már a következő órákban magas hótorlaszokra lehet számítani.
Kedden kora este Vas és Zala megyére a legmagasabb, piros figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Jelenleg a havazás és a várható erős hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyében is másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Somogy megyében a várható hómennyiség és a hófúvás miatt is elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben. A hófúvás miatt több dunántúli térségre már első- illetve másodfokú riasztást adtak ki, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken már a következő órákban hótorlaszokat okozhat az erős szél.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnali figyelmeztető előrejelzésében továbbra is azt írta: a Nyugat- és Közép-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható. Nagyobb mennyiség főként Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyében és Veszprém megyében hullhat. Szerda éjfélig a friss hó mennyisége nagyjából 15-25 centiméter között valószínű, de néhol 30 centimétert meghaladó friss hóréteg is összegyűlhet. Somogy nyugati részén maximum 15 centiméter friss hó várható, de a Dunántúl keleti harmadán napközben elsősorban eső, havas eső valószínű.
A katasztrófavédelem veszélyekre figyelmeztet
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az előző nagy havazás tapasztalatai alapján ismét arra számít, hogy az érintett területeken megnő a koccanásos balesetek, az árokba csúszó és a hóban elakadó járművek száma. Ezért azt kérik, hogy - elsősorban Nyugat-Dunántúlon - mindenki fokozott figyelemmel közlekedjen.
Hajdu Márton, az OKF helyettes szóvivője szerdán kora reggel az MTI-nek azt mondta: az éjszaka csendesen telt. Járhatatlan utakról, megközelíthetetlen településekről, közüzemi zavarokról nem kaptak bejelentést. Jelenleg már a határszakaszokon is korlátozások nélkül lehet közlekedni. A katasztrófavédelem folyamatosan egyeztet a meteorológiai szolgálattal, és az előrejelzések szerint napközben elsősorban a Nyugat-Dunántúlon kell jelentős mennyiségű hóra, erős hófúvásra, magas hótorlaszokra számítani.
Kiemelte: a közútkezelő folyamatosan dolgozik, de lassabb közlekedésre kell készülni. Az OKF mindenkitől azt kéri, hogy mielőtt útnak indul, tájékozódjon az időjárási helyzetről, az utak állapotáról és figyelje a hatóságok figyelmeztetését – mondta az OKF helyettes szóvivője.