Ma kiderül az ég, jön egy újabb fagyos éjszaka

Csütörtökön hajnalban még országszerte fagyra kell felkészülni.

Péntektől viszont már sok felhő lesz felettünk, amelynek hatására enyhülnek az éjszakák - írja a kiderül.hu. Előrejelzésük szerint ma a Dunántúlon és északkeleten közepesen, másutt inkább gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor délután határozott felhőzetcsökkenés kezdődik, így estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a nyugati határ közelében fordulhat elő itt-ott pár csepp eső. Az északi szél többnyire mérsékelt marad, a csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű. Késő este viszont -4 fokra is számíthatunk.

Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás