Május 13-án az országban többfelé hullott kisebb csapadék, ami arra nem elég, hogy megszüntesse a talaj vízhiányát, de arra igen, hogy kimossa a légkörből a sivatagi port - jelezte az OMSZ, mely azt is hozzátette, hogy főként
az ország északnyugati felén ma éjjel ismét várható csapadék, és mivel a levegő sivatagi portartalma még ekkor is magas lesz, ma még nem érdemes lemosni a sáros, poros, "csillaggarázsban" tartott autókat!
A képhez magyarázatként azt fűzték hozzá, hogy háromféle természetes légköri aeroszolt különböztetünk meg a légkörben: a piros a sivatagi por, a kék a tengeri só, a zöld pedig a szerves eredetű apró részecskék. Utóbbiakból egyelőre kevés van Európa felett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!