Ausztria külügyminisztere ma már kancellár lesz. Alexander Schallenberg Bernben született 1969. június 20-án, arisztokrata családban. Édesapja nagykövet volt, így fia Indiában, Spanyolországban és Párizsban élte gyermekéveit. Bécsben, Párizsban és Belgiumban tanult jogot, 1997-től pedig a külügyminisztériumban dolgozik, hivatásos diplomata.
Az ORF.at azt írja róla, hogy Sebastian Kurz lemondott kancellár közeli bizalmasának tekintik, önmagát keményvonalas néppártinak definiálja, pedig csak nemrég lett tag az Osztrák Néppártban (ÖVP).
Magánéletéről keveset tudni, annyi biztos, hogy elvált és négy gyermek édesapja.
A megüresedő külügyminiszteri posztra is megtalálták már a megfelelő embert: Michael Linhart, jelenlegi párizsi nagykövet lesz az új osztrák külügyminiszter.
Linhart Ankarában született 1958. augusztus 31-én. 2018 augusztusa óta Párizs nagykövete. Ezt megelőzően négy és fél évig volt a Külügyminisztérium főtitkára. A Kurier.at azt írja, rendkívül jártas és jó diplomata. Linhart Wolfgang Schüssel (ÖVP) volt szövetségi kancellárnál is dolgozott külpolitikai tanácsadóként.