Macedónia megváltoztatta a nevét

27 éve húzódó vita végére kerül pont.

Megszavazta a macedón parlament az alkotmánymódosítást pénteken késő este, így a nyugat-balkáni országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.

A szkopjei sajtó beszámolója szerint a szavazás egész napon át tartó halogatását követően végül a 120 tagú parlament 80 képviselője voksolt igennel, 39 pedig nemmel arra, hogy megváltoztassák az ország alaptörvényét.

Noha az alkotmánymódosítás több hónapot is igénybe vehet, a macedón parlament pénteki szavazásával voltaképpen az utolsó akadály is elhárult Szkopje euroatlanti integrációja elől.

A görög parlamentnek ugyan még ratifikálnia kell a júniusban megkötött macedón-görög egyezményt, egyes szakértők szerint azonban ez már csak formaság, a legnehezebb feladat a macedón alkotmánymódosítás volt, más elemzők viszont úgy vélik, a görög parlamentben is hasonlóan heves vitára, és bizonytalan kimenetelű szavazásra lehet számítani, mint Szkopjéban.

Macedónia és Görögország júniusban állapodott meg abban, hogy lezárja a Macedónia nevéről szóló, 27 éve húzódó vitát. A megállapodás értelmében Macedónia megváltoztatja a nevét, cserébe pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

Az EU általános uniós ügyekben illetékes miniszterei június végén hagyták jóvá, hogy Macedóniával 2019 júniusában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát.

2018.10.20.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet