Jelenleg kétféleképpen derülhet ki Magyarországon valakiről, hogy koronavírus fertőzött-e, vagy a hivatalos állami ellátásban végzett vizsgálat, vagy magánlaborokban végzett teszt útján. A közkórházak laborjai azonban csak akkor végzik el a tesztet, ha azt a háziorvos indokoltnak tartja a beteg tünetei vagy kontaktusai alapján. Magánúton viszont bárki kérheti a tesztet. A penzcentrum.hu foglalta össze, hol és mennyiért végeznek koronavírustesztet.
Az első magánegészségügyi szolgáltató, ahol bárki végeztethetett tesztet, a Mikromikomed Lab volt, több telephelyén is történhetett a mintavétel. A mintavétel ára 3000 forint és további 28 ezer forint a vizsgálat díja. Plusz 15 ezer forint kiszállási díj ellenében házhoz jönnek.
Később a Róbert Magánkórházban is lehetőség nyílt gyorsteszt végzésére, amely 15 perc alatt eredményt ígér. Ez a teszt ujjbegyből vételezett vércsepp alapján mutatja ki, hogy a páciens túl van-e a koronavírus fertőzésen. A szerológiai tesztelés nem feltétlenül mutatja ki a frissen szerzett fertőzöttséget, ha a vérben még nem elég hozzá az immunglobulin szám, vagyis a szervezetünk még nem termelt a vírus elleni védekezéshez elég antitestet. A magánteszt itt 29.990 forintért, ők 79.990 forintért mennek házhoz.
A harmadik magánszolgáltató, aki végez ilyen tesztet, a Rózsakert Medical Center. PCR (nyálkahártyaváladék alapján végzett, kórokozót kimutató) tesztjük a Mikromikomed Labhez hasonlóan 28 ezer forintba kerül, a kiszállás díja pedig ugyancsak 15 ezer forint. Itt a szerológiai teszt ára 19.500 forint, kiszállással pedig 36 ezer forint. Ezek a tesztek nem számítanak hivatalosnak. Ha valakinek pozitív lesz a tesztje magánúton, azt a szolgáltató jelzi a közellátónak, viszont a hivatalos statisztikába csak az kerül bele, akit az állami intézmények vizsgáltak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!