Tető nélkül áll a Kincstár épülete Szombathelyen

Több mint 73 millió forintból cserélik le a majdnem százéves épületrészt. Lefotóztuk.

1929-ben, mint a Magyar Nemzeti Bank fióképülete nyílt meg a most már a Magyar Kincstár épülete a Vörösmarty és a Széll Kálmán utca sarkán. Az épületet azóta nem újították fel, még a karbantartásra is csak kevés pénz jutott. 1995-ben a ugyan készítettek terveket a tető cseréjére, de ebből mostanáig semmi sem valósult meg.

Felújítják az Államkincstár épületét
1929 óta most először tatarozzák a Kincstár épületét
Bonyhádi Zoltán

A napokban végre elkezdődhetett a munka, ami a Kincstárnak több mint 73 millió forintjába kerül. Ha az időjárás is kegyes lesz, akkor november 30-án az épület már a megújult tetővel várhatja az ügyfeleket, akiket egyébként a tetőcsere ideje alatt is fogadnak a hivatalban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet