Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott.
Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést Dr. Áder János köztársasági elnök a kőszegi dr. Miszlivetz Ferencnek – büszkélkedett el Kőszeg város hivatalos Facebook-oldala.
Mint írják, az elismerést több évtizedes, kimagasló színvonalú tudományos kutatói és oktatói pályája, valamint a KRAFT Program kidolgozásában vállalt szerepe miatt kapta.
dr. Miszlivetz Ferenc József
Facebook/Kőszeg város
Dr. Miszlivetz Ferenc József egyébként a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének főigazgatója, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának egyetemi tanára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!