Magyar Péter: 1000 kistelepülésre juttatjuk el Lázár János romáknak szóló üzenetét hangosbemondón és szórólapokon

A közlekedési miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy az InterCity szaros mosdóit a "belső tartalékkal", a cigánysággal lehet takaríttatni.

1000 kistelepülésre juttatjuk el hangosbemondón és szórólapokon Lázár János romáknak szóló üzenetét - írja közleményében a Tisza Párt.

"Tehát ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti" - mondta Lázár János közlekedési miniszter egy Balatonalmádiban tartott lakossági fórumon, amire a közlemény is utal.

Magyar Péter pártelnök már az idézett mondatok elhangzása után követelte Lázár János távozását a közéletből.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet