A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
Magyar Péter közölte, ismét lehetővé tennék, hogy a katázó vállalkozók ne csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek és szervezeteknek is számlázhassanak, továbbá kiterjesztenék a jogosultak körét a nem főfoglalkozású vállalkozókra, a főállásuk mellett dolgozókra, a nyugdíjasokra és az egyetemistákra is.
A miniszterelnök azt mondta, dolgoznak egy olyan megoldáson, amely akár százezer vagy annál is több kisadózó csatlakozását jelentheti a kedvező adózási formához. Hozzátette, a KATA kiterjesztésével együtt rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is.
"Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni. Nemcsak a holnapra kell gondolni, hanem a holnaputánra is" - fogalmazott.
Magyar Péter közölte, emiatt a KATA havi adóját is emelni kell, akár egy lépésben jelentősen, akár két kisebb lépésben, és a tervek között szerepel, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra emeljék.