Magyar Péter Celldömölkön: Soha nem álltunk ilyen jól, mint most

A Tisza Párt elnöke egy saját mérésre hivatkozva azt mondta, döntetlen a Tisza Párt és a Fidesz közti verseny az egyik legfideszesebbnek tartott választókerületben.

Október elsejéhez képest egészen hideg idő várta Magyar Pétert és az érdeklődőket a celldömölki Szentháromság téren hétfő este hat óra előtt. A kezdésre mintegy 250-300 fősre gyűlt a tömeg a tér szélén a Tisza-szigetek sátrai álltak, az egyik sátorban meleg teát osztogattak, bizony, volt is rá okuk.

Magyar közel félórás késéssel érkezett meg, addig körbenéztünk, azért láttunk a megye más városaiból érkezett szimpatizánsokat is. Rendőrök is voltak a közelben, és ott voltak Magyar Péter már ismerős biztonsági emberei is.

Magyar Péter Celldömölkön
Ez még a gyülekező
Szilágyi József

Aztán felcsendült az East együttes 1956 című száma, ami jó ideje Magyar Péter bevonulózenéje, így volt ez augusztus végén Szombathelyen is, amikor a Tisza Párt elnöke a Savaria karnevál szombat délutánjába durrantott bele Magyar Péter Szombathelyen: "A választás nem fogja magát megnyerni" 2025. August 23. 20:57 . magyar soha nem hagyja ki, hogy a közönségen keresztül menjen fel a színpadra, az ilyen fórumoknak éppen az a lényege, hogy testközelben legyen a szimpatizánsokkal. Ez az egyik, ami Orbán Viktornak már nem megy.

Magyar Péter Celldömölkön
A Tisza.szigetek sátra
Szilágyi József

Magyar láthatóan felkészült Celldömölkből, abból, hogy innen nincs közvetlen vonat Budapestre, hiszen a veszprémi vonalat lassan egy éve építik át, és vonatpótlók járnak Veszprémig. Azt is említette, hogy Celldömölknek nincs gyorsforgalmi útja, és hogy eléggé kiesik a fő áramlatokból.

Magyar Péter Celldömölkön
Magyar Péter a szimpatizánsok körében
Szilágyi József

Aztén felidézte, hogy 2022-ben vasi 2-es választókerületben, ahová Celldömölk is tartozik, mintegy 65 százalékkal győzött a Fidesz jelöltje. (Mi tesszük hozzá, hogy Ágh Péter lapunk élő közvetítésében figyelte a beszédet Még Ágh Péter is nálunk nézte Magyar Péter celldömölki fórumát 2025. October 01. 18:59 .)

Magyar Péter Celldömölkön
Pápáról is jöttek
Szilágyi József

Magyar egy belső használatra készült felmérésre hivatkozva kijelentette, hogy a vasi 2-es körzetben most döntetlenre állnak Fidesszel, pedig 2022-ben ez a körzet az egyik legfideszesebb volt az országban. És azt is mondta, hogy ha 2026-ban győznek a korábban legfideszesebb körzetekben, akkor négyötödjük lesz a parlamentben.

Magyar Péter Celldömölkön
Magyar Péter a színpadon, mellette a papír-Orbán
Szilágyi József

A pártelnök beszédének nagy részét a Nemzet Hangja nevű konzultációsorozat második fejezetével foglalkozott, ami most indult el. Magyar hosszan ecsetelte az szja csökkentését az alacsony keresetűeknek, a nyugdíjemelést, az egymilliárd feletti vagyonokra kivetendő vagyonadót, a családi kedvezmények és juttatások bővítését, és a gyermekbántalmazási ügyeinek feltárását.

Magyar Péter Celldömölkön
Közönség a beszéd alatt
Szilágyi József

A beszédben jó szolgálatot tett Orbán Viktor papírból készült bábúja, amit Magyar beszélgetőtársként, hivatkozási alapként használt. Tény, hogy kampányötletnek sem az utolsó, a fórum végén láttuk, ahogyan többen próbálnak szelfizni a papír-Orbánnal.

Magyar Péter Celldömölkön
A végére besötétedett
Szilágyi József

A beszéd közben aztán megeredt az eső, elöször csak csendesen, aztán egyre hevesebben, így Magyar Péter is rövidebbre fogta, de azért hagyott helyet néhány kérdésnek is. Érdekes, hogy a kérdések nagy része valós problémákkal foglalkozott, például a munkahelyek, a családtámogatások ügyével.

Annyit azért közben sikerült megtudni, hogy a háttérben gőzerővel folyik a képviselőjelöltek kiválasztása és meghallgatása. Így nem is olyan meglepő, hogy a Tisza Párt nemrég elhalasztotta Elhalasztotta a Tisza Párt a jelöltállításuk nyilvános folyamatát 2025. September 27. 19:03 a jelöltjeik bemutatását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet