"Az egyértelmű választási eredményre tekintettel Magyar Péter elnök urat előzetesen tájékoztattam arról is, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladataimnak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogom javasolni a miniszterelnöki tisztségre" - jelentette be Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Az április 12-én tartott országgyűlési választáson a Magyar Péter vezette Tisza Párt kétharmados többséget szerzett az országgyűlésben, így nincs szüksége koalíciós partnerekre, valamint tudják módosítani az alkotmányt is.
Sulyok várhatóan Orbán Viktorral és Toroczkai Lászlóval is egyeztetni fog.
A találkozóról Magyar is posztolt, amelyben ismét lemondásra szólította fel az államfőt, aki szerinte "méltatlan arra, hogy megtestesítse a magyar nemzet egységét. Alkalmatlan arra, hogy a törvényesség őre legyen. Nem alkalmas arra, hogy erkölcsi mérce és példakép legyen."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!