Másodszor is bevettük Iránt

Ezúttal a körmendi sportcsarnokban győzte le a magyar férfi kosárlabda válogatott az Ázsia-bajnokot a Pannon Férfi Kosárlabda Torna visszavágóján. A vendégek agresszívan játszottak, de a magyarok szakmai igazgatója szerint a gyakorlás szempontjából ez volt a legjobb.

Hétfőn szoros meccsen győzte le az Ázsia-bajnok Irán csapatát a magyar férfi kosárlabda válogatott. Ebből kiindulva a szerda este a körmendi sportcsarnokban megrendezett visszavágón mindenki azt várta, hogy hasonlóan nehéz dolga lesz a mieinknek.

A meccs folyamán aztán erre rácáfolt nemzeti együttesünk. Már az első negyedben remek összjátékot mutattak be a magyarok – és bár a külső dobásokkal "csínján bántak" Hangáék –, a center párosok jól megértett játéka máris a 10 pontos előny közelébe repítette a magyarokat.

A második tíz perc pedig már csak hab volt a Pannon Torna tortáján. Keller és Tóth Ádám olyan szép összjátékot mutatott be, ami akár a tengerentúlon is megállta volna a helyét. Folyamatosan nőtt a különbség, és bár a 20 pontos álomhatárt nem lépték túl Mészáros Lajos legényei, a folytatásban sejthető volt, hogy erre nem kell sokat várni. A nagyszünet után pedig alig telt el 2 perc, máris 20 pont fölé kúszott a magyar együttes.

Vesztére, mert a biztos vezetés tudatában kissé elaludt a csapat és Irán legjobbjai megmutatták, hogy nem ajándékba kapták a kontinens bajnoka címet. Igaz, a lelkesedésük sokszor némi túlzott és indokolatlan agresszióval is párosult. A játékvezetők által kiosztott 58 fault is mutatja, hogy volt egy kis adok-kapok a pályán.

Az utolsó percekben azonban jött Molnár András és 2 triplája megszilárdította a magyarok vezetését. Másodszor is legyőztük Iránt.

A folytatásban a magyar csapat július 29-én este 19:00 órakor az Universiadera készülő szerb válogatottat fogadja az Aréna Savariában. Másnap pedig ismét Körmend biztosít helyszínt a visszavágóra.

Mészáros Lajos, a magyar válogatott szakmai igazgatója: Az első félidővel elégedett voltam. Nagyon jól védekeztünk, és a labdaszerzéseink után nem volt gond a támadójátékunkkal sem. Aztán a szünet után kicsit elaludtunk, ritmust vesztettünk, az ellenfél pedig nagyon keményen, helyenként talán már túl durván is játszott, ami nem igazán ízlett nekünk, ezért lett szorosabb a vége.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Győzelemmel kezdett a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda válogatott idei első meccsén Iránt fogadta Szombathelyen. Idény eleji forma jellemezte mindkét csapatot. A mieink második félidei játékuknak köszönhetően megérdemelten nyertek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport