Magyarország nem hajlandó kiegyenlíteni a 80 milliárd forintos uniós bírságot

Lejárt a határidő.

Lejárt a határidő a 200 millió eurós, nagyjából 80 milliárd forintnyi uniós pénzbírság megfizetésére – hívja fel a figyelmet a Népszava.

Emlékeztetnek: Az Orbán-kormány a büntetést azért kapta, mert nem hajtotta végre az Európai Unió Bíróságának (EUB) korábbi ítéletét, amely arra kötelezte, hogy hozza összhangba a magyar migrációs és menekültügyi rendszert az uniós előírásokkal.

A bírói testület előírta, hogy a döntése megszületésétől a jogsértés megszüntetéséig tartó időszak alatt fizessen naponta egymillió eurót, azaz négyszázmillió forintot.

A kormány egyelőre nem válaszolt, de ha nem fizeti ki a 200 milliós pénzbírságot, az EB napokon vagy heteken belül megkezdi a kamatokkal terhelt összeg levonását a Magyarországnak járó uniós támogatásokból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek