Tavaly rekordszámú rendőr hagyta el a pályát Magyarországon: míg 2017-ben mindössze 200-an szereltek le, addig 2018-ban 2000-re ugrott a számuk – árulta el a Népszavának Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Ennek kapcsán pedig felekerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megkérdezzük mennyire érződik ez megyénkben.
Az országos tendenciákra vonatkozó állításaira nem áll módunkban reagálni. Ami a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság személyi állományának feltöltöttségét illeti, az hosszú évek óta közel teljes, 2018-ban 98,6 % volt. A rendőr-főkapitányság létszámviszonyai kiegyensúlyozottak, a szükséges munkaerő minden területen rendelkezésre áll
– közölte a rendőrség szóvivője, Leibinger Eszter r. százados.Arra a kérdésünkre, hogy hányan hagyták el a pályát tavaly, azt a választ kaptuk, hogy közös megegyezéssel, lemondással 13 fő szerelt le, viszont 18 újonc is érkeztek a rendőrséghez. Május elsejei adatok szerint 96,3 %-os a feltöltöttség, ez pedig nyáron tovább fog emelkedni a rendészeti szakgimnáziumok végzőseinek és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomásainak hála.
Hogy honnan hiányoznak a legtöbben? Tulajdonképpen sehonnan, mivel arányait tekintve egyenletesen oszlik el a létszámhiány a megye rendőrkapitányságai között. Ez pedig egy ekkora szervezetben szinte természetes.
Összességében tehát:
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság létszámhelyzete stabil, a nyár elején érkező új munkatársak pedig emelni fogják a feltöltöttséget
– zárta közleményét a rendőr-főkapitányság.