Magyarországon csökkentek leginkább a reálbérek

Négyszer annyira, mint az OECD-átlag.

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) friss munkaerőpiaci jelentése szerint 2023 első negyedévében – éves összehasonlításban – Magyarországon 9,8 százalékkal emelkedtek a nominálbérek, viszont 15,6 százalékkal estek a reálbérek: ez utóbbi a legnagyobb zuahnás az OECD-ben, ahol az országok átlaga 3,8 százalékos csökkenést mutat – vette észre a Portfolió.

Magyarországon tehát négyszer annyira estek a reálbérek, mint az OECD-átlag. A nominálbér emelkedése ennek ellenére úgy lehetséges, írja a jelentés, hogy emelték ugyan a béreket, de kevésbé, mint amekkora az országban az infláció. Lettországban is magas, 13,4, Csehországban pedig 10,4 százalékos volt a visszaesés mértéke, de például Németországban csak 3,3, az Egyesült Királyságban 2,9, az Egyesült Államokban pedig 0,7 százalékkal mérséklődtek a reálbérek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek