Magyarországról működtették a nemzetközileg is ismert pedofil weboldalt

8 helyszínen csaptak le a rendőrök, 4 személyt letartóztattak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2021. május 5-én nagyszabású akció keretében a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységeinek közreműködésével összesen nyolc helyszínen hajtottak végre kutatásokat, amely során négy személy került elfogásra, akik bűnszervezet keretei között terjesztettek gyermekpornográf tartalmakat - közölte a pénteken a rendőrség.

Nemzetközileg ismert fórumot üzemeltetett

z Europol és az Interpol közreműködésével beazonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer hazai és külföldi felhasználója volt.

Police.hu

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

Saját gyermekét is molesztálta

A gyanúsítottak közül az egyik, a saját kisgyermeke, míg a másik, a négy éves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon. Az eljárás során őrizetbe vett személyek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.

Police.hu

A fórum további felhasználóinak azonosítása folyamatban van.

Próbálják azonosítani a felvételeken látható gyerekeket

"Gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése. Ennek érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Munkájuk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé forduljanak segítségért" - írja a Police.hu.

Police.hu

Amennyiben Ön is segítené a nyomozóhatóságok munkáját az áldozatok azonosításában, látogassa meg az EUROPOL honlapját az alábbi linken: https://www.europol.europa.eu/stopchildabuse

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek