Május 12-én, pénteken az Óbudai temetőben vesznek végső búcsút Török Ádámtól, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítójától, frontemberétől. A fuvolistát, dalszerzőt május 12-én 13 óra 30 perckor kísérik utolsó útjára az Óbudai temetőben - tájékoztatta a zenész családja kedden az MTI-t.
A Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas zenész, a magyar progresszív rock, blues és dzsesszrock kiemelkedő alakja 75 éves korában hunyt el. A művész tisztelőit, rajongót, barátait arra kérik, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!