Tizennyolc perc alatt kimutatja a Roche májusban debütáló tesztje, hogy a vizsgált személy átesett-e már a koronavírus-fertőzésen, írja a The Sun nyomán az szmo.hu. A cég úgy számol, hogy júniusra több tízmilliós készletet állíthat elő az antitest-tesztből. Ha a szerológiai teszt valóban jól működik, teljesen átalakulhat a koronavírus ellen egyedül bevált módszer, vagyis a karantén.
Ha ugyanis valaki már átesett a fertőzésen, a szervezete a tudósok feltételezése szerint ellenanyagot, azaz antitestet termel. Ez pedig egy időre védettséget jelent az újbóli fertőződés ellen. Így az akár tudtukon kívül már a fertőzésen átesett személyek gyorsabban térhetnek vissza a társadalomba, mint azok, akiknél a teszt nem mutatja ki a védettséget. A Roche új koronavírus-tesztje a vérből állapítja meg a korábbi fertőzöttséget.
A biotechnológiai óriás világszerte több kormánnyal is tárgyal az ellenanyag-tesztek mielőbbi kiszállításáról. Ugyanakkor kérdés, hogy a várható hatalmas érdeklődés miatt képes lesz-e a több tízmilliós igényeket rövid határidővel teljesíteni. Nem a Roche lesz az első, aki koronavírus antitest-tesztet dob piacra. Az Egyesült Királyság például a közelmúltban kétmillió ehhez hasonló tesztet rendelt Kínából 16 millió font (6,5 milliárd forint) értékben, melyek egyáltalán nem működtek.