Már 135 halott és ötezer sérült Bejrútban

Még nagyon sokan lehetnek a romok alatt.

Kéthetes szükségállapotot hirdetett ki a libanoni kormány szerdán Bejrútban az előző napi pusztító robbanások után - jelentette be Manal Abdel-Szamad tájékoztatási miniszter. A világ számos országa, köztük Magyarország is felajánlotta segítségét az élet- és kármentésben, valamint az újjáépítésben.

A miniszter hozzátette, hogy a katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel. Hamad Haszán egészségügy-miniszter az al-Manar televízió jelentése szerint szerda délután közölte: a katasztrófában 135 ember halt meg, ötezren sérültek meg, és több tucatnyi embert tartanak számon eltűntként.

Továbbra is nagy erőkkel folyik az eltűntek utáni kutatás és a romok eltakarítása, a kórházak pedig már megteltek. A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapota, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.

MTI

Bejrút robbanás után
MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek