Már az oltással is visszaélnek a csalók

Elfogták a ceglédi rendőrök az álorvost és a segítőjét. A koronavírus elleni oltásra hivatkozva pénzt csaltak ki egy idős asszonytól és lányától Tápiószőlősön.

A 33 éves férfi és a 38 éves nő ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nő által ismert 79 éves tápiószőlősi asszony és gondnokság alatt álló lánya beengedte a házába az orvosként bemutatkozó, fehér ruhába öltözött férfit, aki azt mondta nekik, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, és ha nem oltatják be magukat, akkor büntetést is kaphatnak.

A két megriadt nő átadott 40 ezer forintot a férfinak, aki, hogy még hihetőbbnek tűnjön, a jegyzetfüzetéből kitépett lapon rögzítette a befizetést, majd távozott.

A rendőrség kitért arra is, hogy az áldoktor társa elégedetlen volt, neki sokkal nagyobb összegre, 90-100 ezer forintra lett volna igénye. A rendőrök szerdán mindkét embert előállították, a lakásukon tartott kutatások során mobiltelefonokat és más, a csaláshoz használt eszközöket foglaltak le. A nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a férfi viszont beismerte és részletes vallomást tett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek