Ahogy igértük jelentkezünk, hiszen ilyenkor már keresitek az early bird jegyeket. Azonban idén jó hírrel nem tudunk szolgálni, a 2022-es Alterába Fesztivált nem tudjuk megtartani – írták csütörtök délelőtt a szervezők a Facebookon.
Majd egy kicsit részletezték is az okát. Az idén a saját szemükkel is láthatták a fesztiválozók, hogy jóval kevesebben voltak és emiatt sajnos veszteséggel zárt a fesztivál. Ez pedig azt jelenti, hogy a következő évet nem tudják vállalni.
Más terveik viszont vannak, mint írják, szeretnének az Alterába Fesztivál neve alatt egyedi koncerteket tartani Körmenden. Erről januárban egyeztetnek majd az önkormányzattal és a Körmendi Kulturális Központtal.
Ami pedig pozitívum a szünetben, hogy legalább felújításokat végezhetnek és így 2023-ban egy megújult épülettel, infrastruktúrával várhatnak mindenkit a megszokott helyen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!