Az ősz eddigi leghidegebb hajnalával indított a kedd, az őszi szezonban először érte el a -5 fokot a hőmérséklet. A hajnali fagy a Dunától keletre volt jellemző, a leghidegebb északkeleten volt kora reggel, térségünkben 0 fokot mértek. Napközben már 11-16 fokig melegszik a levegő, eső sem várható, bár északon kissé megnövekedik a felhőzet. Az igazi hideg ősz azonban még várat magára: a következő napokban a hajnali fagy is eltűnik, sőt, a hétvégére 24 fokot is meghaladhatják a nappali csúcsok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!