A Színfolt Film a film forgalmazója, műfaja pedig zenés film, amelyet várhatóan november 28-án mutatnak be. Többet viszont nem árul el róla az adatbázis, ezért a Telex megkereste Azahriah menedzsmentjét és a Színfolt Filmet vezető Lévai Balázst is azzal kapcsolatban, pontosan milyen filmre számíthat a közönség, viszont egyik helyről sem kaptak választ – írják.
A mindössze 22 éves Azahriah májusban három egymást követő nap is telt házas koncertet fog adni a Puskás Arénában. Az énekes az arénás koncertek mellett csak néhány fesztiválos fellépést vállal ezen a nyáron, ebből az egyik a Sziget második napján, augusztus 8-án lesz.
Azahriah kiemelt sávot kap, az aznapi záróprodukció előtt lép fel este a Nagyszínpadon, ezzel hosszú idő, majdnem tíz év után ő lesz az első magyar előadó, aki főműsoridőben a legnagyobb helyszínen lép fel a fesztiválon.