Már jelentkezik a koronavírus hatása a magyar halálozási adatokban

Az előző hónapban több mint 12 ezren hunytak el, ami a tavaly októberinél 15 százalékos halálozási többlet.

Az októberi halálázások száma jelentős mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest: összesen 12 113-an veszítették el az életüket, ami 15 százalékkal magasabb, mint a tavalyi érték. Ennek hátterében valószínűsíthetően a jelenlegi koronavírus-fertőzés okozta halálozások számának növekedése állhat – fogalmazott az InfoRádiónak a KSH Népesedési statisztikai osztályának vezetője. Ugyanakkor a januártól októberig tartó időszakban elhunyt személyek száma – 106 726 – továbbra is alacsonyabb, mintegy 1,5 százalékkal a 2019-es évihez képest.

Január–februárban jelentős csökkenés volt tapasztalható a tavalyi évhez képest, ami viszont főként a 2019-es évnek az első két hónapjában jelentkező, kiugróan magas és az akkori szezonális influenzajárvány okozta magas halálozási többletből adódott. A késő tavaszi, kora nyári időszakban folytatódott a csökkenés, majd augusztustól kis, szeptembertől azonban már jelentősebb emelkedés vette kezdetét, végül októberben a már említett 15 százalékos halálozási többlet jelentkezett – tette hozzá Branyiczkiné Géczy Gabriella. - írja az infostart.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek