Már választási ritmusban: súlyos milliárdok propagandára

Húszmilliárd forinttal megemelik a közmédia támogatását, de 11 milliárdot akar a kormány elkölteni jövőre nemzeti konzultációra is. Mindez jelzi, hogy közelegnek a választások.

A Költségvetési Bizottság a csütörtöki ülésén dönt a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról. A módosításokat formailag bizottság kormánypárti többsége terjesztette be, ám a több évtizedes gyakorlat szerint ezek valójában a kormány saját javaslatai. Találtak olyan sarkalatos pontokat, ahova több pénzt kell csoportosítani még az eredeti javaslatnál is. Bár retorikában a kabinet a gazdaságvédelem szükségességét hangoztatja, a csütörtökön szavazásra bocsájtandó javaslatok nem kifejezetten ezt a célt szolgálják, sokkal inkább a felkészülést a 2022-es országgyűlési választásokra – természetesen közpénzből.

A bizottság dönthet arról, hogy jelentősen, 20 milliárd forinttal megemeljék a közszolgálati hozzájárulást, amely az állami média finanszírozást szolgálja. Így jövőre már a megszokott 77 milliárd forinttal szemben 97 milliárd forintos költségvetési támogatást kap a közmédia, amit még kiegészítenek az évközi kormányzati támogatások és kereskedelmi bevételek, azaz jövőre összességében bőven száz milliárd forint feletti összegből gazdálkodhat.

Az utolsó pillanatban a kormány még kikanyarított 11 milliárd forintot 2021-re „kiemelt társadalmi kapcsolatokra", úgy, hogy ilyen költségvetési előirányzat nem szerepelt a javaslatban. Az indoklásból kiderül, hogy ez a pénz a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos egyéb feladatok, kiemelt társadalmi csoportok életét érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs és konzultációs feladatok fedezetét biztosítja. Vagyis a pénz a „nemzeti konzultációkra” megy és várhatóan ezzel a már bevált eszközzel akar a kormány ráfordulni 2022-es választásokra, közpénzből elősegítve a Fidesz kampányát.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek