Nem zárják ki a Fideszt a Néppártból

A Spiegel tudja így.

Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), mert nincs meg a magyar kormánypárt tagságának megszüntetéséhez szükséges többség a jobbközép erőket összefogó pártcsaládban – jelentette pénteken a Der Spiegel.

A német hírmagazin hírportálján – és nyomtatásban szombaton megjelenő számában – közölt beszámolóban kiemelték, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő pártjának továbbra sem kell tartania attól, hogy kizárják az EPP-ből. Értesülésük szerint Donald Tusk, az EPP elnöke tagpárti vezetőkkel telefonon folytatott megbeszélésein világossá tette, hogy jelenleg nincs meg a többség a Fidesz tagságának megszüntetéséhez, ami főként a nagyobb tagpártok hozzáállásának tulajdonítható.

Az EPP nagyobb tagjai közé tartozik a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) – írta a Spiegel, hozzátéve: a telefonbeszélgetéseken Paul Ziemiak CDU-főtitkár és Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök is „óvott attól, hogy a Fideszt elhamarkodva, véglegesen kitessékeljék az EPP-ből”.

Donald Tusk hétfőn a Twitter közösségi portálon a Fidesz tevékenységének vizsgálatára létrehozott háromfős testülettel tartott találkozója után azt írta, hogy tanácskozik a pártcsalád vezetőivel, majd az EPP politikai közgyűlésének február 3-4-i brüsszeli ülésén közzéteszi értékelését a testület jelentéséről. (MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek