Mint megírtuk, 76 éves korában elhunyt Horváth György, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának egykori képviselője (1998-2010), a kulturális bizottság korábbi elnöke. Őt sokan az MMIK-ból ismerik, hiszen közel két évtizeden keresztül (1985-2004) volt igazgatója a szombathelyi kulturális intézménynek. A közösségi térben már elbúcsúztak tőle a pálya-, munka-, és párttársak, amit március 13-án személyesen is megtehetnek. Az MSZP azt közölte Facebook oldalán, hogy az igazgató-képviselő temetése március 13-án, 11 órakor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben.
A Jáki úti temetőben.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!