Március 15-én ismét lesz Békemenet

A pontos útvonal és kezdés viszont még nem ismert.

Március 15-én ismét lesz Békemenet Budapesten, jelentette be kedden Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kormányközeli szervezet elnöke.

A 444 azt írja, a pontos útvonalat és kezdést csak később ismertetik, de feltehetőleg Orbán Viktor beszédével fog véget érni, amit jellemzően a Nemzeti Múzeumnál szokott elmondani.

A nemzeti ünnepre nemcsak a Fidesz készül, kedden a Tisza Párt is bejelentette Magyar Péter bejelentette, "Rendszerváltó Nemzeti Menet" címmel tartanak rendezvényt március 15-én February 17. 12:04 , hogy "Rendszerváltó Nemzeti Menet" címmel tartanak rendezvényt Budapesten.

A legutóbbi Békemenet
Facebook/Orbán Viktor

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet