Tavasz elejétől már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a Covid–19 elleni oltottság igazolására szolgáló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazását.
Az applikáció globálisan felgyorsíthatja a határok újranyitását, a légi közlekedés, a korábban élénk utasforgalom helyreállítását az egyes országok között – nyilatkozta Alan Murray Hayden, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA utas- és biztonsági termékekért felelős vezetője.
A Travel Weekly hírportál szerint Hayden gyors előrelépésnek nevezte, hogy piacra dobják a villámgyors fejlesztéssel létrejött megoldást.
A szakember szerint az utasok a digitális vakcinaútlevél használatával az okmányok külön ellenőrzése nélkül, egészségügyileg biztonságos módon vehetik igénybe a repülési szolgáltatást a nemzetközi járatokon. - írja a Magyar Nemzet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!