A fanyalgóknak tegyük hozzá azonnal, hogy Márió nem csak tehetséges zenész, a maga műfajában régóta és töretlenül népszerű színpadi előadó, hanem a magyar zenei szcéna szereplői közül sokak számára rokonszenves ember. Nem is első ízben fordul elő pályafutása során, hogy egészen más műfajban dolgozó pályatárssal lép közönség elé. A mostanihoz hasonló örömzenélésre pár éve már sor került - akkor Deák Bill Gyulával adtak nagysikerű, inkább az utóbbi törzsközönségének számító publikum előtt is elismerést arató közös bulit.
Márió a fentieken túl ráadásul még kísérletező kedvű muzsikus is. Így már nagyon is érthető az a Balogh Zsolt producerrel közös ötlete, hogy két éve megjelent karácsonyi albumának dalait szokatlan, új köntösben szólaltassák meg. A készülődés során több lehetséges partner is szóba került, a dalok hangulata miatt közülük végül a szombathelyi Isis Big Band lett a befutó. A megszokott Márió stílustól amúgy is némiképpen elütő ünnepi album most a nagy létszámú zenekar zenei világával keveredve, rengeteg fúziós megoldással és a dalok eredeti hangulatához illeszkedő könnyed ötletekkel megspékelten kerül majd a közönség elé.
Ünnepre hangszerelve
A műsorban a klasszikus dalok ( Last Christmas, Feliz Navidad, Jingle bells rock, All I want for Christmas is You, White Christmas, Let it snow) ismert, ám mégis sajátosan máriós feldolgozásai mellett az albumnak címet adó Angyalszárnyon is elhangzik majd - különleges, egyedi, fúziós hangszerelésben. A szombathelyi big band fesztivált is mozgató-szervező Isist ismerve jókedvű és készséges partnerei lesznek ebben Máriónak. A zenészeken túl Gáspár Eszter és Korponay Zsófia énekesnőket is látjuk-halljuk majd a Bartók Teremben, december 13-án (szombaton) 19 órakor kezdődő koncerten.
(Bár ne tegye senki:), de aki most elmulasztaná a különlegesnek, igazi zenei csemegének ígérkező fellépést, az sem marad teljesen élmény nélkül. Az első ízben városunk hangversenytermében sorra kerülő produkciót teljes egészében rögzítik, és valamikor a jövő esztendőben DVD-formában is elérhető és megszerezhető lesz. Zenei fúzióra, harmonikás és vidám ünneplésre fel tehát az Isis Big Banddel és Márióval!
Jegyek a Líra könyvesboltokban kaphatóak. A koncerttel kapcsolatos infók: info_KUKAC_ko_PONT_hu