Matolcsy lemondását követelték Budapesten (fotóriport)

A Millások ezúttal a Dunapart mellett, a Képviselői Irodaháznál gyűltek demonstrálni. Csatlakoztak hozzájuk a szakszervezeti tüntetők is.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért-csoport eddig bevett gyakorlatának megfelelően a Facebookon szerveződött az a szombat délutáni tüntetés, aminek lényege ezúttal egy "decemberi 7 pont" végrehajtásának kicsikarása (lenne) az Orbán-kormánytól. Ezekben többek között Matolcsy György azonnali menesztését, egy hiteles gazdasági szakemberekből álló válságtanács felállítását követelik, illetve azt, hogy a gazdasági válsághelyzet rendeződéséig az országgyűlés ne fogadjon el semmilyen a politikai, társadalmi berendezkedést lényegesen átalakító törvényt.

A tömeghez csatlakoztak a szintén a mai napon tüntető szakszervezetisek (ők azért gyűltek össze, mert a kormány még a minimálisan elvárt követeléseiket sem teljesíti), közülük a leglátványosabbak a Magyar Szolidaritás Mozgalom tagjai voltak. Helyszíni képeink mobillal, sebtében készültek, hagyjuk, hogy mostantól ők meséljenek.

Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)
Unger András (mobilfotó)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet