A szakértők azonnal megvizsgálták a lenyomatot, és megerősítették annak hitelességét – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Batta Tibor, Bercel polgármestere felhívta a figyelmet, hogy a medveveszélyre való tekintettel külterületeken fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek. Nem ez az első medveészlelés az elmúlt időszakban Nógrád megyében, májusban Etes és Ságújfalu között lévő erdős területen egy anyamedve és három bocs tűnt fel. Április közepén pedig több barnamedvével kapcsolatos bejelentés érkezett a Bükk és a Mátra területéről a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága akkori tájékoztatása szerint. A nemzeti park munkatársai minden esteben kivizsgálták a bejelentéseket, de a legtöbb esetben a helyszínen talált nyomok nem támasztották alá a medve jelenlétét, azt viszont megerősítették, hogy helyszíneléssel megerősítették, hogy Pásztó külterületéről érkezett bejelentéseknek valós alapja volt. - írja az index.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!