Meztelen fenekét mutogatta az órán és terrorizálta osztálytársait, tanárait is a 14 éves diák

Fiatal kora ellenére már ügyészségi vádirat sorolja gaztetteit.

A 14 éves elkövető terrorizálta, megöléssel fenyegette osztálytársait, órán a meztelen fenekét mutogatta, sértegette az osztályfőnökét, akkora erővel rúgott egy székbe, hogy az a radiátornak csapódott, továbbá rugdosta osztálytársai táskáit a Győr környéki település általános iskolájában – írja közleményében a megyei főügyészség.

A 14 éves fiú a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint ismétléssel kezdte meg a hetedik osztályt a 2020/2021-es tanévben a Győr környéki általános iskolában. Az osztályba azonban beilleszkedni nem tudott: osztálytársait mind fizikailag, mind lelkileg terrorizálta, a gyerekeket rettegésben tartotta. Rendszeresen obszcén szavakkal illette és bántalmazta is őket, volt, akinek megégette a könyökét egy öngyújtóval.

Testnevelés órán trágárságokat kiabált a lányoknak, majd a tanárnő előtt lehúzta a nadrágját és mutogatta magát elölről is és hátulról is.

Osztályfőnökének ugyancsak trágár, obszcén szavakat kiabált, amiért elvette tőle az iskolába vitt elektromos cigarettát, majd olyan erővel rúgott a mellette lévő székbe, hogy az a radiátornak csapódott.

Mikor bicskát vitt az iskolába és azzal ijesztgette osztálytársait, azt a pedagógusok ugyancsak elvették tőle. Emiatti dühében osztálytársai táskáit rugdosta.

A fiatalkorú elkövetőt az ügyészség zaklatás vétségével, szeméremsértés vétségével, becsületsértés vétségével és két rendbeli garázdaság vétségével vádolja. Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett - javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.

Az eljárást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Bár az ügyészségi sajtóközlemény nem ír róla, nyiván vizsgálni fogják a hatóságok a gyerek családi hátterét és viselkedésének okait is...

(Címlapképünk illusztráció.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek