Még mindig nyomoznak az Orbán győri rendezvényén balhézó fekete ruhások miatt

A gyanú tárgyát képező bűncselekmény azonban jóval súlyosabb a garázdaságnál.

Már hónapok teltek el azóta, hogy fekete ruhás férfiak kerültek összetűzésbe az Orbán Viktor győri rendezvényére érkező ellentüntetőkkel. A hasonló öltözékű és hasonlóan fellépő férfiak nem csak Győrben bukkantak fel, Orbán Viktor országjárásának több állomásán is az ellentüntetők távoltartásában vettek részt, több helyen dulakodás is kialakult.

A győri események miatt Pintér Bence polgármester feljelentést tett, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedig nyomozást indított.

Most arról kérdeztük a rendőrséget, hogy hónapokkal később hol tart az ügy.

A válasz meglehetősen rövid, de a jogi minősítés annál érdekesebb: a rendőrség továbbra is nyomoz Pintér Bence feljelentése alapján, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

A főkapitányság szerint az eljárási cselekmények „a tervezett ütemben folynak”. Azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva jelenleg bővebb információt nem tudtak adni az üggyel kapcsolatban.

Vagyis a fekete ruhások győri akciójának története egyelőre ott tart, hogy a rendőrség hónapokkal a történtek után is nyomoz, ráadásul nem garázdaság, hanem ennél jóval súlyosabb bűncselekmény gyanúja miatt, amelyet akár 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet