Még több katonaiskolát akar a kormány

Tíz év alatt nyolc-tíz új lehet.

A tervek szerint 2030-ig 8-10 honvédközépiskola és kollégium, illetve honvédkollégium kezdi meg működését Magyarországon - közölte a Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium (HM). Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt már arról, hogy két új katonai középiskola megépítésének előkészületei indultak el Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron. Ilyen intézményből jelenleg csak egy működik az országban: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium - írja a Népszava..

A HM tájékoztatása szerint a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium a Modern Városok Program keretében valósul meg, Székesfehérváron pedig egy már meglévő ingatlan felújításával, átalakításával hoznának létre egy kollégiumot. A Népszava információi szerint az egyeztetések a jelenleg munkásszállóként üzemelő, székesfehérvári Sörház téri kollégiumépületről indultak meg.

A minisztérium szerint a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont, hogy "az iskola katonai szervezet által történő támogatása" biztosított legyen, másrészt hosszú távon az országos lefedettség megvalósuljon. A lap keddi cikke szerint a tárca azt is jelezte: a képzések fejlesztése nem jelenti azt, hogy a kormány a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításán gondolkozna, egyszerűen a honvédségi utánpótlás megteremtése a cél. Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték csatlakozási szándékukat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet