Kell egy kis csavargás, lazulás, a mai nehéz időkben… Hofi, Szenes, Malek, Koós és a többiek. Emlékeznek rájuk? Idén lenne 90 éves Szenes Iván. 25 éve jelent meg először a Kell egy kis csavargás című lemez, amelynek számos dala sláger lett. A mű ugyan már 1975-ben elkészült, és ugyanabban az évben, Szilveszterkor be is mutatták, de a Hanglemezgyár akkori vezetői nem tartották megjelentetésre érdemesnek.
A közreműködők névsora: Kovács Kati, Hofi Géza, Koós János. A szövegíró és zeneszerző Malek Miklós és Szenes Iván. A zenés paródia talán legnagyobb csapata. 1989-ig csak a rádió játszotta részletekben és egészben is, és olyan, a mai napig népszerű slágereket tartalmazott, mint a Próbálj meg lazítani, a Söprik az utcát… vagy a Macska-duett. Az utóbbiból készült animációs filmet pedig 35 éve, 1979-ben mutatták be.
Hofiról sokan sok mindent mondanak, vannak rajongói és ellenfelei, tény azonban, hogy a XX. századi magyar kabaré egyik legnagyobb alakja, akinek sajátos humorát és stílusát a mai napig nem sikerült túlszárnyalnia, de még utánoznia sem senkinek. Ennyi, vele kapcsolatos évforduló kapcsán lehetetlen nem megemlékezni róla és azokról, akikkel együtt szórakoztatott minket.
Hofi Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, és csak kevesen vitatják, hogy a magyar kabaré műfajának egyik legnagyobb képviselője. Sokan tartják a Kádár-rendszer egyik közéleti haszonélvezőjének és kirakat-figurájának, aki „legfelsőbb engedéllyel” kritizálta a rendszert, amolyan leeresztő-szelepként. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy az általa képviselt humor a jelek szerint örökéletű, és megkerülhetetlen szereplője a klasszikus magyar kabarénak.
Egyik legismertebb partnere Koós János volt, de a nemrégen a Nyugat.hu által is köszöntött Kovács Kati is hozzájárult az említett lemez hatalmas sikeréhez. És persze nem utolsó sorban a Malek Miklós-Szenes Iván szövegíró-dalszerző páros. Együttműködésük gyümölcse a zenés magyar kabaré fénykorának egyik csúcspontját jelentette.
Azt pedig döntse el a Kedves Olvasó, mennyire időszerű mindaz, amivel a „Hofi és társai” csapat szórakoztatott és elgondolkoztatott minket akkoriban, az „átkosban”.
Isten éltesse a megalkuvó macskákat, a csavargókat, a lazítókat és az utcaseprőket! Nevessünk egy kicsit, általuk, rajtuk, magunkon! Aztán úgyis megy minden tovább…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!