Megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik támogatása

Várhatóan a jövő héten dönt a kormány a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.

Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka - közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Balog Zoltán elmondta: az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás június 1-től 60 százalékkal, 2021. január 1-től újabb 40 százalékkal emelkedik. A támogatásra idén plusz 1,6 milliárd forintot, jövőre jövő évtől összesen 5,2 milliárd forintot fordít a kormány.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban sokat beszéltünk arról, hogy milyen egészségügyi, gazdasági vonatkozásai vannak a járványnak, de talán nem a lelki vonatkozásairól. Hozzátette: a járvány az egyházközségek működésében is nehézséget okozott, és a legnehezebb helyzetben a kisebb egyházközségek voltak. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a vidéki lelkészek támogatását követően, várhatóan a jövő héten dönt a kormány a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek