Több pénzt kaphatnak a kistelepülések polgármesterei

Még nem tudni, miből finanszíroznák a béremelést, ami így a legszegényebb települések gazdálkodását veszélyeztetheti.
Polgármesteri Hivatal Dozmaton
Bonyhádi Zoltán

Tavaly csökkentette, idén viszont már megemelné a kistelepülések vezetőinek fizetését a Fidesz. Múlt héten nyújtott be erről törvénymódosító javaslatot Boldog István, aki szerint a polgármesterek által elvégzett munka nem tükrözi a jövedelmi viszonyokat. Azt írja: a kis települések polgármestere a település lelkiismerete, akinek a munkája heti hét napban nullától huszonnégy óráig szól.

Világgazdaság számításai alapján 2266 polgármesternek nőne így a fizetése, ami évente körülbelül 2,5 milliárd forinttal terhelné meg az állami költségvetést. A lap szerint például egy 500 fő alatti kistelepülésen – ahol nem vetettek ki helyi adókat – a javaslatban megfogalmazott 224 ezer forintos polgármesteri fizetést csak a feladatok ellátására érkező állami támogatásból lehet finanszírozni.

A javaslatban szereplő konkrét számok:

  • 500 fő alatt: 224 370,- Ft
  • 1 500 főig 373 950,- Ft
  • 5 000 főig 448 740,- Ft
  • 10 000 főig 486 135,- Ft
  • 30 000 főig 523 530,- Ft
  • és 30 000 fő felett 598 320,- Ft.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet