Szerdán délnyugat felől tovább folytatódik a felhőzet-növekedés, ezzel együtt pedig záporokra, zivatarokra is többfelé, illetve több hullámban számíthatunk, délnyugaton hevesebb zivatarok is kialakulhatnak - írta előrejelzésében a kiderül.hu. A szél délnyugatira, az Északnyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a felhősebb, csapadékosabb nyugati tájakon 16, 21 fok között alakul. Ráadásul úgy néz ki, hogy most napokig nem lesz ennél sokkal melegebb: szombaton és vasárnap is 17-23 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, és előfordulhat szórványosan eső, zápor, zivatar.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!