Veseproblémái voltak.
Az oroszországi Nalcsikban meghalt Jambulat Hatokhov orosz szumóbirkózó, aki a világ legerősebb kisfiújaként került be a Guinness Rekordok Könyvébe – írja a karpatinfo.net. A sportoló 21 évesen halt meg. Egyes információk szerint veseproblémái voltak.
Hatokhov 2003-ban, 3 és fél éves korában került be a Guinness Rekordok Könyvébe: akkor a súlya 48 kg volt, ugyanakkor egyedülálló ereje volt. 17 éves korára a súlya már elérte a 230 kilót, akkor azonban sportolni kezdett, így 1 év alatt 50 kilót adott le. - írja az nlc.hu.
A világ legerősebb gyereke
sonline
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.