A 8-as főút felől Rum község irányába tartó férfi autója egy mocsaras terület mellett ütközött érintőlegesen szalagkorlátnak, de a sofőr nem próbált korrigálni és nem fékezett. Ekkor már eszméletlen, vagy halott lehetett.
A menetirány szerinti bal oldalon érintőlegesen szalagkorlátnak ütközött, majd letért a 87-es főútról egy Volkswagen személyautó Kám közelében. A minimális rongálódásokat szenvedett gépkocsi egy erdős, vizes területen állt meg. A sofőrre bekötött biztonsági övvel, halottan találtak rá a bezárt autóban.
A 87-es út melletti erdőbe hajtott a VW, a vezetője már halott lehetett, amikor a jármű letért az útról
TM/Nyugat.hu
A helyszínre igazságügyi szakértő is érkezett.
Egy sávon haladhat a forgalom az érintett útszakaszon, a 87-es főút 1-es kilométerszelvényénél.
A főútról szinte észrevehetetlen volt a Volkswagen
TM/Nyugat.hu
Az eset körülményeiről később részletesebben beszámolunk.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!