Tegnap súlyos betegségben - értesültünk a vaol.hu-n - elhunyt Békefi Antal Attila (1949-2015) zenetanár, a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulya tanszakának vezetője, a helyi zenei élet egyik legismertebb és legjelentősebb egyénisége. Édesapja Békefi Antal (Bakonyoszlop, 1926. május 19. – Szombathely, 1982. szeptember 27.) néprajzkutató, zeneszerző, zeneíró, karnagy, kántor, és nevez zenepedagógus volt.
Békefi Antal Attila éveken át vezette a Szombathelyi Régizene Együttest, szervezte koncertjeit és nyári kurzusait. Nevéhez fűzhető az 1995 óta működő Tinódi Alapítvány, amely a magyarországi régi zene játszás segítéséért dolgozik. Neves professzoroknak nyújt lehetőséget tudásuk átadására, számtalan hallgatónak, kezdő és haladó régizenésznek a tanulásra, a fejlődésre. Szervezett - rendezett nyári kurzusokat (1996-1998, majd 2005-), tanártovábbképzéseket, hangversenyeket, orgona-napokat, adott ki CD-t.
Tóni bácsi, nyugodjék békében!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!