Meghalt egy 39 éves tanár koronavírusban - mégsem tüntették fel az áldozatok között?

Szombat délután elhunyt egy 39 éves beteg az egyik vidéki kórházban, a zárójelentés szerint koronavírus miatt. Ugyanakkor ilyen életkorú személy nem jelent meg az operatív törzs által közzétett listában.

A 444.hu ismertette annak a tanárnak az esetét, aki még szeptember 17-én szembesült megfázásos tünetekkel, azonban ezt akkor még nem vették komolyan. A szeptember 19-20-i hétvégén jelentősen romlott az állapota, előbb hőemelkedése, majd láza lett, fájt a torka, folyamatosan köhögött. Hétfőre már nagyon rosszul volt, nem kapott levegőt.

Ekkor került kórházba, ahol két nap múlva pozitív lett a tesztje. Mire intenzív osztályra került, már összeomlott a légzése, géppel kellett lélegeztetni, mesterséges kómába helyezték. Kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, a koronavírus pedig a szívet is megtámadta. Múlt szombaton, október 3-án halt meg.

A zárójelentés szerint

"a hypertoniás, diabeteses betegnél SARS-2 COVID kiváltotta légzési elégtelenség, ARDS többszervi elégtelenségbe progrediált, mely komplex intenzív terápiával sem volt már reverzálható és a beteg halálát okozta."

Ilyen életkorú áldozat viszont nem szerepel azóta sem a központi kormányzati járványhonlapon, pedig elvileg már a vasárnapi, de legkésőbb a hétfői jelentésben fel kellett volna tüntetni a férfit - hívta fel a figyelmet a lap, mely az ügyben megkérdezte az operatív törzset és a Nemzeti Népegészségügyi Központot is. Várják a választ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek