Meghalt Kremser Péter, volt szombathelyi újságíró

Elhunyt Kremser Péter, a 70-es, 80-as évek meghatározó vas megyei újságírója, a labdarúgó rádiós-körkapcsolások szombathelyi "hangja". Pályája a 60-as évek végén a szolnoki rádiónál indult, majd rövidesen a Győri Rádió Szombathelyi Körzeti Stúdiójának riportere lett.

A Vas Népe belföldi rovatvezetőjeként több száz cikk, riport esszé fűződik a nevéhez. 1985-ben hagyta el Magyarországot, akkori szóval disszidált Németországba. Élete utolsó éveit Szegeden, szülővárosában töltötte, 73 éves korában érte a halál.

Kremser Péter

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek