Egy ismeretlen feladó egy nevet nem tartalmazó gmailes címről több újság szerkesztőségét is megkereste kedd este egy történettel, miszerint 2015-ben egy fehérvári DK-rendezvényen ismerkedett meg Gréczyvel, aki elkérte tőle a telefonszámát, de ő csak a nevét árulta el neki - ismertette az esetet az Index.
Gréczy állítólag már másnap bejelölte a Facebookon, és nyomulni kezdett rá, képeket is küldve neki: kettőn felismerhetően Gréczy fotózza magát egy tükör előtt kevés ruhában, de az intim részei nem látszanak. Másik kettőn nem látszik arc, az egyiken egy foltos alsógatya, a másikon egy tompor van közelről.
A lap megkereste az ügyben Gréczy Zsoltot, aki elmondta, hogy aljas rágalom, szemenszedett hazugság minden állítás, és ezt be is fogja bizonyítani, ezért büntetőfeljelentést tesz. Megszólalt az ügyben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is, aki azt mondta, hogy ha a zaklatás beigazolódik, annak a DK-n belül természetesen következménye lesz. Mint mondta, egyelőre nem tartja politikai kérdésnek az ügyet.
A lap emlékeztet, hogy ez már a harmadik cikksorozat a kormányközeli sajtóban arról, hogy Gréczy Zsolt nőket ostromol kéretlenül. Az első a Borsban megjelent, egyébként a vádló Facebook-poszt önkéntes eltávolításával zárult „Dolly Roll-sztori” után a Pesti Srácok közölt videót hasonló témában egy jobboldali érintettel, amiről aztán kiderült, hogy nem egészen úgy történt.