Megkezdődött a lengyel elnökválasztás második fordulója

Megnyíltak vasárnap a szavazóhelyiségek a lengyelországi elnökválasztás második fordulójában.

Közel 30 millió választásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz, hogy megválasszák az államfőt. A legfőbb közjogi méltóság betöltéséért a június 28-i első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett Andrzej Duda hivatalban lévő államfő, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, valamint a második helyen végzett Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester, a liberális Polgári Platform jelölje indult.

Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, míg Trzaskowskit a szavazók 30,5 százaléka támogatta. A második fordulóban várhatóan szoros lesz a mezőny, a két 48 éves politikus ugyanis kilenc másik jelöltet szorított ki a versenyből, és számíthatnak az ő támogatóik szavazatára is. Az urnákat este kilenckor zárják, utána várhatóan közzéteszik a szavazóhelyiségből távozók megkérdezésével készült exit poll felmérések eredményeit.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek