“De mi lett a vb-döntőre befutó rendbontókkal?” - kérdeztük itt a lapnál
De mi lett a vb-döntőre befutó rendbontókkal? 2018. July 16. 16:01 néhány nappal az emlékezetes francia-horvát után, és részben mindjárt meg is válaszoltuk a kérdést:
A Pussy Riot orosz punkzenekar tagjait - merthogy ők voltak a renitensek, rögtön a mérkőzés után kihallgatta a rendőrség.
A rendfenntartók ingerültségét nemcsak az magyarázza, hogy blamázs érte a moszkvai szervezést, de az is, hogy a látványos akció büntetési tételei csekélyek voltak, hiszen az egyenruhában a pályán futkosó, Mbappé-nak pacsit adó renitensek nem szegtek meg komoly szabályokat.
Azt mondták így szerettek volna tiltakozni az oroszországi emberi jogok megsértése miatt.
Akkor 15 nap elzárásra ítélték őket, azaz nagyon olcsón úszták meg a balhét.
Hogy mi mivel van kapcsolatban, főként ha a politizálás terepe orosz, azt persze nem tudhatjuk, mindenestere a Pjotr Verzilov, a zenekar férfitagja egy héttel ezelőtt szokatlan fáradságra panaszkodott, majd egyre súlyosabb mozgás-, beszéd-, és látászavarai támadtak, ezért kórházba szállították Moszkvában, majd a család kezdeményezésére átszállították a berlini Charité klinikára.
Kezelőorvosai keddi tájékoztatóján azt mondták, nincs más magyarázat a tüneteire, mint mérgezés - közölte ma az MTI.
Verzilov túljutott az életveszélyen, visszanyerte eszméletét, állapota javul. Tudata még nem tisztult ki teljesen, de várhatóan nem szenved maradandó károsodást.
Tüneteit nagy dózisú méreg okozhatta, amely a belső szervek működését szabályozó vegetatív idegrendszert támadta meg. Az anyagot még nem sikerült pontosan beazonosítani, és azt sem tárták még fel, hogy miként került a szervezetébe.