Bizonyára sok autós tapasztalta már, hogy milyen amikor egy megsüllyedt csatornafedélre ráhajt. Az autó zuttyan, s szinte halljuk, ahogy az autó mondja nekünk: ez fájt! Abból a szempontból sem vagyunk szerencsések, hogy legtöbbször olyan helyen vannak a csatornafedelek, hogy az egyik kerékkel mindenképp át kell menni rajtuk, mert ha kerülünk, akkor átlógunk a másik sávba. Ésszerű lenne pontosan a sáv közepére tenni, akkor mindenki boldog lenne (vélhetően) és nem is süllyednének meg olyan hamar a folyamatos terheléstől.
Hogy miért nem sikerül úgy alapozni, hogy az a helyén is maradjon? Rejtély. Hozzuk a kedvenc példát, "Bezzeg Ausztriát". Kollégánk Innsbruckban szerzett tapasztalatai szerint kátyúk előfordulnak ott is (kisebb arányban, mint Magyarországon), viszont a megsüllyedt csatornafedél hiánycikk, még a régen felújított utakon is szintben van mindenhol. Ők máshogy alapoznak, nálunk pedig már elfogadott tény, hogy egy kevesebb mint egy éve átadott úton javítani kell.
Ha rossz az út, akkor pörög a gazdaság
Tavaly júniusban néztük meg közelebbről
Milyen munkát végzett a Közgép Zrt. a Zanati úton? 2012. June 26. 19:08 a sokat emlegetett Közgép által felújított Zanati utat, mindent rendben találtunk, de az utóbbi hónapokban már ismét szlalomoztak a sofőrök egyes helyeken, mert sorra kerülni kellett a megsüllyedt vaskorongokat. Szerencsére már kijavították őket és a város utcáit is szorgalmasan kozmetikázzák
A polgármester kátyúja tökéletes - gödrök újratöltve 2013. June 01. 11:46 , egy rossz szavunk sem lehet. Azért kicsit elgondolkodtató, hogy érdemes lenne átugrani a szomszédba a jó receptért, s megpróbálni úgy főzni, ahogy ők.
Lehet, hogy olcsóbb foltozni, és kevésbé hasznos technológiákat alkalmazni, mert így folyamatosan pörög a rendíthetetlenül jól működő és EU-s szinten is követendő példát állító magyar gazdaság. A politikus átvághatja a szalagot, a nép örül egy évig, majd jöhetnek a kátyúmesterek, az autószerelő cseréli a féltengelyt, a gumis javítja a megütött felniket, a lakosság panaszkodik pár évig, a cég jöhet, hogy újraaszfaltozza az egészet, a politikus aszfalthősként ismét szalagot vág, és indul az egész elölről.